Életfogytiglani büntetést kapott az első háborús bűnökért elítélt orosz katona

2022. május 23. – 12:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bűnösnek találták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azt az orosz katonát, aki februárban megölt egy fegyvertelen civilt – írja a Guardian.

Ez volt Ukrajnában az első háborús bűnök ügyében folyó per.

A 21 éves Vagyim Sisimarin már előzőleg is bűnösnek vallotta magát abban, hogy februárban megölt egy 62 éves férfit az északkelet-ukrajnai Csupahivka faluban. Sisimarin azt vallotta a bíróságnak, hogy kényszerítették, és őszintén megbánta a tettét.

Február 28-án Sisimarinék konvoját támadás érte, elszakadtak egységüktől. Társaival elkötöttek egy civil autót, azzal hajtottak, amikor észrevettek egy arra kerékpározó idős férfit, aki telefonján beszélt. Azt gondolták, hogy az ő pozíciójukat jelenti az ukránoknak, vallotta Sisimarin a bíróságnak. Elmondása szerint társai mondták neki, hogy lője le a férfit.

Védőügyvédje pénteken azt mondta, hogy Sisimarin kétszer is megtagadta a parancs végrehajtását, csak azután lőtt: a három-négy lövésből csak egy talált. A védő szerint a katona a saját biztonságát féltve tüzelt, nem állt szándékában gyilkolni.

Amikor a férfi özvegye csütörtökön vallomást tett a kijevi bíróságon, szemtől szembe találkozott az orosz katonával, aki korábban már beismerte Olekszandr megölését. Selipova azt kérdezte Sisimarintól, hogy

mit érzett, amikor megölte a férjét, Olekszandrt, és megbánta-e tettét?

A katona azt válaszolta, hogy már korábban elismerte bűnösségét, illetve bocsánatot kért az özvegytől, hozzátéve, hogy megérti, hogy a nő nem fog tudni neki megbocsátani.

Moszkva korábban közölte, hogy aggódik az orosz katona sorsa miatt, és megvizsgálja, hogyan tudna a védelem segítségére lenni. A Kreml szóvivője ugyanakkor megjegyezte, hogy Oroszországnak „nincs elegendő kapacitása, hogy személyesen segítsen”. Oroszország kijevi nagykövetsége zárva tart.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!