Navalnij cikket írt Putyinról, gonosz őrültnek nevezi

2022. május 23. – 21:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koholt vádak alapján kilenc évre bebörtönzött orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij rövid cikket írt a Time magazinba, amit úgy kezd, hogy Vlagyimir Putyin valódi küldetése az, hogy leckéket adjon a világ vezetőinek és szakértőinek éppúgy, mint a hétköznapi embereknek.

„A csak egy kis választási csalással kezdődő út mindig diktatúrával végződik, a diktatúra pedig mindig háborúhoz vezet. Ezt a leckét nem kellett volna elfelejteni. A világ vezetői évek óta álszenten beszélnek a »pragmatikus megközelítésről« és a nemzetközi kereskedelem előnyeiről. Ezzel lehetővé tették, hogy hasznot húzzanak az orosz olajból és gázból, miáltal Putyin hatalma egyre erősebb lett.”

Alekszej Navalnij a rácsok mögött – Fotó: Alexey Maishev
Alekszej Navalnij a rácsok mögött – Fotó: Alexey Maishev

Megállapította, hogy ez a háború százszor többe fog kerülni, mint a gázszerződések, amiket pezsgős koccintással ünnepeltek. Felidézte a kacsatesztet, hiszen ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úszik, mint egy kacsa, és hápog, mint egy kacsa, akkor az valószínűleg egy kacsa.

„Ebben az esetben is ezt a logikát kell alkalmazni. Ha valaki tönkreteszi a független médiát, politikai merényleteket szervez, és kitart a birodalmi téveszméi mellett, akkor őrült, aki képes vérfürdőt rendezni Európa közepén a 21. században.”

Hozzátette még, hogy nem szabad nemzetközi fórumokra beengedni. Navalnij úgy látja, Putyin leckét adott abból is, hogyan kell tönkretenni egy ország húsz év alatt elért gazdasági eredményeit. Navalnij szerint azt a kérdést azonban még meg kell válaszolni, hogy egy ilyen őrültet hogyan lehet megállítani, és erre meg kell találni a választ.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!