Putyin szerint gusztustalan látvány lett volna, ha levetkőznek a meztelen felsőtestén gúnyolódó G7-vezetők

2022. június 30. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

Ha nem is a legfontosabb, de mindenképpen a legszórakoztatóbb frontja az egyébként cseppet sem szórakoztató ukrajnai konfliktusnak, ahogy a világ legfontosabb vezetői úgy szólogatnak be egymás meztelen testére, mint az egymást bullyingoló kisiskolások.

Az első humorbombát a G7 vezetői robbantották néhány napja, amikor a találkozójuk elején azzal poénkodtak, hogy a nagy melegben talán le kéne vetkőzniuk, hogy megmutassák a világnak, hogy keményebbek, mint Vlagyimir Putyin. Ha ebből még nem lett volna egyértelmű, az orosz elnök jellegzetesen macsós, félmeztelenül prezentált médiaszerepléseire utalnak, a biztonság kedvéért Justin Trudeau kanadai miniszterelnök még azt is bedobta, hogy esetleg lóháton is lovagolhatnának félmeztelenül, mint ahogy Putyin olyan emlékezetes módon tette egy bő évtizeddel ezelőtt:

Az ikonikus lovas fotó 2009-ből – Fotó: Alekszej Druzsinyin / RIA Novosztyi / Reuters
Az ikonikus lovas fotó 2009-ből – Fotó: Alekszej Druzsinyin / RIA Novosztyi / Reuters

Erre a kedélyes putyinozásra reagált most maga Vlagyimir Putyin, hasonló szellemben, még ha kicsit nyersebben is:

„Nem tudom, hogyan akartak levetkőzni, derékig vagy a derék alatt, de szerintem undorító látvány lenne.”

Ennél egy fokkal elegánsabban hozzátette azt is, hogy egyetért a néhai orosz költő, Alekszandr Puskin szavaival, aki az elnök szabad idézése szerint azt mondta, egy emberben mindent harmonikusan kell fejleszteni, a lelket és a testet is.