Házi őrizetből magánzárkába került Aung Szan Szú Kji, Mianmar korábbi, Nobel-békedíjas vezetője

2022. június 23. – 12:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Aung Szan Szú Kji megbuktatott mianmari vezető, akit az elmúlt évben titkos helyen tartottak fogva, minden korábbi vádat politikai indíttatásúnak nevezett – írja a Guardian.

Mianmar korábbi, 77 éves vezetőjét tavaly február 1-je óta tartja fogva a katonaság. A hadsereg, mióta megbuktatták demokratikusan megválasztott kormányukat, a teljes országot káoszba sodorta. Aung Szan Szú Kjit a tavalyi puccs után eleinte a fővárosi lakhelyén tartották fogva, de az elmúlt egy évet ismeretlen helyen töltötte, ahol a mellette fogva tartott hét személy, valamint egy állítólag fia által ajándékozott kutya is vele élt.

Legalább húsz olyan bűncselekménnyel vádolták meg, amelyek miatt élete hátralévő részét börtönben töltheti. Utoljára áprilisban ítélték újabb öt év büntetésre, miután azzal vádolta meg a junta, hogy 600 ezer dollárt és több mint tizenegy kilogramm aranyat fogadott el kenőpénzként a Rangun régióért felelős korábbi minisztertől.

Több vádpont (a gyarmati időkből származó államtitok megsértése, választási csalás, felbujtás, korrupció) miatt összesen több évtizedes börtönbüntetés vár rá. Januárban is elítélték, akkor négy évre, azért, mert jogellenesen vitt az országba walkie-talkie készülékeket.

A hadsereg még tavaly februárban vette át a hatalmat, és Aung Szan Szú Kji mellett az általa vezetett kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt számos politikusát letartóztatták. A hadsereg azzal indokolta a hatalomátvételt, hogy a kormány nem vette figyelembe a tavaly novemberi választással kapcsolatos panaszait. A választást toronymagasan az NLD nyerte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!