Országos lefedettségű tévécsatornát indítana Szerbiában a TV2

2022. június 21. – 18:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerbiában éppen négy országos lefedettségű, úgynevezett nemzeti hullámhosszra pályázhatnak tévécsatornák, és a 14 pályázó között ott van a TV2 is, írja a Nova.rs cikke nyomán a Szabad Magyar Szó.

A hatályos szerb jogszabályok értelmében nemzeti frekvenciára csak olyan televízió pályázhat, amely Szerbiában jogi személyként be van jegyezve, írja a lap, és ezzel sincs már probléma, hiszen idén május 20-án, vagyis egy hónappal ezelőtt megalakult a TV2 RS Broadcasting. A kft.-nek két igazgatója van: a francia állampolgár Pavel Stanchev (a TV2 Csoport és a Planet TV vezérigazgatója), valamint a szlovén állampolgár Špela Pirnat.

A cikkből az is kiderült, hogy az alaptőke 100 ezer euró volt. A frekvenciapályázat eredményeit augusztus 4-ig kell kihirdetni, akkor járnak le ugyanis a mostani engedélyek.

A TV2 Média Csoport Zrt. igazgatóságában történt személyi változásról tavaly novemberben írtunk: dr. Czira Szabolcs helyére Várkonyi Andrea, Mészáros Lőrinc felesége került.

Lazán kapcsolódik az a tavaly februári cikkünk, amiben arról írtunk, a magyar adófizetők 4,3 milliárd forinttal támogatták a Fidesz-barát szerbiai magyar médiát. De azzal is több cikkben foglalkoztunk, hogy Orbán és Vučić szerb elnök kapcsolata az elmúlt években milyen szorossá vált, a szerb elnök mostanában a magyar kormányfő egyik legközelebbi szövetségese, nem csoda, hogy az elsők között volt, akik gratuláltak Orbán újraválasztásához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!