Már vasárnap beköltözik az új hamburgeres gyorsétteremlánc az orosz McDonalds-ok helyére

2022. június 10. – 10:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap nyitnak a McDonalds oroszországi verziói, miután egy helyi licencvevő megvásárolta a gyorséttermeket. Pénteken bemutatta új logóját az új étteremlánc, az újranyitást az ország függetlenségét ünneplő Oroszország Napjára időzítették, ugyanazon a helyen, a moszkvai Puskin téren, ahol a McDonald's 1990-ben először nyitott meg Oroszországban.

Szedik le a régi logót Moszkvában. Fotó: Anton Vaganov / Reuters
Szedik le a régi logót Moszkvában. Fotó: Anton Vaganov / Reuters

Akkor a régi szovjet gazdaság nyugati cégek előtti megnyitásának erőteljes szimbólumaként tekintettek rá, most azonban több mint 1000 korábbi oroszországi McDonald's étterem egy új lánc része lesz, részben az Oroszországgal folytatott gazdasági tevékenységre vonatkozó nyugati szankciók következtében.

Az új logót is bemutatták, az egy hamburgert és két sült krumplit ábrázol egy „M” alakban, bár az új márka nevét viszont még nem hozták nyilvánosságra.

Itt írtunk részletesen arról május közepén, hogy a háború miatt eladta minden oroszországi érdekeltségét a McDonald's.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!