Tömegbe hajtott Berlinben egy autó, halálra gázolt egy tanárnőt

2022. június 8. – 11:31

frissítve

Tömegbe hajtott Berlinben egy autó, halálra gázolt egy tanárnőt
Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Délelőtt 10:30 körül Berlin belvárosában autóval hajtott egy férfi a tömegbe, legalább kilencen súlyosan megsérültek, egy ember pedig meghalt.
  • Az áldozat egy 51 éves tanárnő, aki egy hesseni iskoláscsoporttal osztálykiránduláson járt a német fővárosban. A súlyos sérültek többsége diák.
  • Nagy erőkkel érkeztek tűzoltók és rendőrök is a helyszínre, a rendőrség letartóztatta az autó sofőrjét, és átkutatták a lakását. A motivációja egyelőre nem ismert.

Legalább egy ember meghalt és kilencen súlyosan megsebesültek, amikor szerdán délelőtt fél 11 körül Berlinben egy autó emberek közé hajtott. A rendőrség szerint a német főváros Charlottenburg kerületének egyik járókelőkkel zsúfolt részén, a Kurfürstendamm bevásárlóutcái közelében történt az incidens.

Egy Renault Clio hajtott az emberek közé, ami aztán egy drogéria kirakatának üvegét betörve az üzletben állt meg. Az első hírek még legalább harminc sérültről szóltak, de a berlini tűzoltóság szóvivője a Tagesspiegel kérdésére azt mondta: hat ember életveszélyesen sérült meg, további hárman pedig súlyos sebesülést szenvedtek. Rajtuk kívül többen könnyebb sérülést szenvedtek, köztük az autó sofőrje is. A Tagesspiegel úgy tudja, iskolás gyerekek is megsérültek.

Frissítés: Az áldozat egy 51 éves tanárnő, aki egy hesseni iskoláscsoporttal utazott osztálykirándulásra a német fővárosba. A súlyos sérültek többsége diák – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters; Odd ANDERSEN / AFP Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters; Odd ANDERSEN / AFP
Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters; Odd ANDERSEN / AFP

A tűzoltóság és a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre: az N-TV arról ír, mintegy 75 tűzoltó és közel 130 rendőr állt szolgálatba. A közelben mentőhelikopter is leszállt. A tömegbe hajtó autót egy férfi vezette, aki a Bild információi szerint megpróbált elmenekülni a helyszínről, de a járókelők feltartóztatták és átadták a rendőrségnek – ők őrizetbe vették és kihallgatták. A rendőrség szóvivője szerint a balesetet okozó sofőr maga is „egyértelműen a történtek hatása alatt állt”. Délután a hatóságok közzétették, hogy egy 29 éves, Berlinben élő német-örmény állampolgárságú férfiről van szó. A rendőrség szóvivője a dpa német hírügynökségnek azt mondta, a gázolás után átkutatták a sofőr lakását. A rendőrség felvette a kapcsolatot a sofőr nővérével is.

A Tagesspiegel szerint a férfi neve Gor H., állítólag a nővérével él Berlin Charlottenburg-Wilmersdorf kerületében. Mivel nem voltak nála iratok, először az állatkertben lévő rendőrőrsön igazoltatták, majd kórházba szállították. Állítólag lopás miatt már ismert volt a rendőrség előtt.

Az esetnek szemtanúja volt John Barrowman brit-amerikai színész, aki a történtekkor az egyik közeli üzletben volt. A színész a Twitteren közzétett egyik videójában azt mondja: az autó nyugati irányból érkezett a Kurfürstendammon át és a Vilmos császár emléktemplom (Gedächtniskirche) magasságában felhajtott a járdára, majd újra vissza az útra, ahol elütött egy embert. Ezután ismét a járdán ment tovább, ahol az egyik kávézó előtt álldogáló emberek közé hajtott, aztán nekiment egy Douglas kirakatának. A parfümériában az üzletlánc szóvivője szerint senki sem sérült meg.

A rendőrség szóvivője azt mondta: egyelőre nem tudják, hogy baleset történt-e vagy szándékos bűncselekmény. A környéken most felfegyverzett rendőrök járőröznek, a Bild arról írt, hogy délután 15 óra körül evakuálták a teljes környéket.

Franziska Giffey, Berlin szociáldemokrata polgármestere az események után úgy nyilatkozott, „mélyen megérintették a szörnyű események”. Megköszönte a mentőszolgálatok munkáját a helyszínen, és együttérzését fejezte ki az áldozatok és családjaik felé. Giffey szerint mivel nem tudni, milyen okból történt a délelőtti eset, ezért „fontos tisztázni, hogy mi és hogyan történt”. Délután a polgármester a helyszínre is ellátogatott.

A rendőrség először valószínűtlennek tartotta a terrorcselekményt, és ámokfutásra gyanakodtak. Az autóban azonban Törökországról szóló dokumentumokat és plakátokat találtak – közölte szerda este Iris Spranger (SPD) belügyi szenátor. A sofőr pontos motivációját még vizsgálják.

2016-ban egy iszlamista merénylő egy ellopott lengyel rendszámú kamionnal hajtott be a berlini karácsonyi vásár területére. A tömegen 60 km/órás sebességgel végigszáguldva 12 embert megölt, 48 embernek sérüléseket okozott. A gázolásos merényletek (angol szakkifejezéssel „ramming”) az al-Káidához és az Iszlám Államhoz köthető magányos merénylők egyik kedvelt eszközévé vált Európában, ahol a terroristák – különösen a párizsi Bataclan-ban elkövetett mészárlást követően – nehezen jutottak lőfegyverhez és robbanóanyaghoz. A gázolásos módszert terroristák sikerrel a 2010-es évek második felében Berlinen kívül sikerrel alkalmazták Barcelonában a Ramblán, a Nizzában a Promenade de Angles tengerparti sétányán vagy a London Bridge-en, de a piarista diákból az Iszlám Állam hívévé vált magyar V. Kende is gázolásos terrortámadást tervezett a siófoki Petőfi sétányra, mielőtt még az interneten kiteregetett terveinek köszönhetően le nem csapott rá a TEK.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!