Merkel megtörte a hallgatását, először szólalt fel nyilvánosan a háború ellen

2022. június 2. – 09:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Németország volt kancellárja, Angela Merkel idén először szólalt fel nyilvánosan, megtörve ezzel hallgatását Oroszország ukrajnai inváziójával kapcsolatban.

Merkel azt mondta, támogatja a német kormány, az Európai Unió, az Egyesült Államok, a NATO és mások munkáját, amelynek célja, hogy „véget vessenek ennek a barbár háborúnak”.

„Szolidaritásom az Oroszország által megtámadott és megszállt Ukrajnának szól, és az önvédelemhez való jogának támogatása” – mondta.

Merkelt többször bírálták azért, mert kancellársága alatt megpróbált együttműködni Vlagyimir Putyinnal. Sok kritikát kapott azért is, mert beleegyezett az Északi Áramlat-2 gázvezetékbe. A gázvezeték-projektet végül utódja, Olaf Scholz függesztette fel, két nappal az orosz invázió előtt. (BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!