Égő városok az oroszok célkeresztjében, Szent Páncéltörő a tűzfalon – a háború 96. napjának képei

2022. május 31. – 00:24

frissítve

Égő városok az oroszok célkeresztjében, Szent Páncéltörő a tűzfalon – a háború 96. napjának képei
Romok között egy megrongált rakéta Borogyankában. A Kijev mellett fekvő települést is hetekig tartották megszállásuk alatt az oroszok, a támadásuknak pedig a lakóházak mellett a játszóterek is áldozatul estek, többezer kivégzett civillel együtt – Fotó: Cristopher Furlong / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Szeverodonyeck és Liszicsanszk – két Luhanszk megyei település, amit ugyan napok óta próbálnak bevenni az oroszok, de mégsem értek el átütő sikert az offenzívájukban. Az ukránok egyelőre tartják állásaikat az utcai harcokban is, azonban az infrastruktúra szinte teljesen megsemmisült a városban: nincs se gáz, se víz, se áram sem.

A harcokból a civilek még próbálnak menekülni, de úgy tűnik, az oroszok mindenkit tűz alá vesznek. Ennek esett áldozatául a francia BFM TV munkatársa is, akinek a nyakába hatolt egy gránát repesze, miután az oroszok tüzet nyitottak a civileket evakuáló buszra. Volodimir Zelenszkij is részvétét fejezte ki a 32 éves áldozat családjának: „Ő volt a 32. újságíró, akit megöltek a háború során, és továbbra is rendkívül nehéz a helyzet” – mondta hétfő éjjeli beszédében az ukrán elnök.

Frédéric Leclerc-Imhoff is valószínűleg azért próbált minél közelebb jutni a háborúhoz, hogy tudósításaival képekben is be tudja mutatni a harcok valóságát. Most is ilyen képekből válogattunk az orosz–ukrán háború 96. napján:

Fotó: Leon Klein / Anadolu Agency / Getty Images
Fotó: Leon Klein / Anadolu Agency / Getty Images

Akcióban a rakéta-sorozatvető: a Grad nevű rendszert a második világháborús Katyusák nyomán fejlesztették ki, és a világ több mint 50 országában áll most is hadrendben. A képen látható példányt az oroszbarát szakadár Donyecki Népköztársaság hadserege veti be épp az ukránok ellen a Donyeck városa mellett fekvő Jaszinuvatában.

Fotó: Aris Messinis / AFP
Fotó: Aris Messinis / AFP

Mint egy múlt század eleji iparvidék, úgy füstöl Szeverodonyeck – termelés helyett az oroszok támadásai miatt. A város az ukránok egyik utolsó támasza Luhanszk megyében, a napokban pedig a heves harcok már utcai összecsapásokká fajultak.

Fotó: Aris Messinis / AFP
Fotó: Aris Messinis / AFP

Intenzív harcok folynak Liszicsanszkban is: egy férfi egy lángoló ház garázsából menekül ki a képen. A rakétatámadások ellenére itt is tartják pozícióikat az ukránok, azonban a városba vezető utakat is folyamatosan lövik az oroszok.

Fotó: Sergei Chuzavkov / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Fotó: Sergei Chuzavkov / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

Két páncélozott jármű között ugrik át egy fiatal a Kijev közeli Dmitrivkában. A helyiek érdeklődve nézik az oroszok által itt hagyott, jórészt megsemmisült eszközöket.

Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu Agency / Getty Images
Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu Agency / Getty Images

Idős asszony fekszik betakarva egy gyűjtőponton a Donyeck megyei Kramatorszkban. Innen veszik fel azokat a civileket, akiket az ukrán állam igyekszik kimenekíteni Kelet-Ukrajnából – ugyanis bár egyelőre Kramatorszkot nem tudták bekeríteni az oroszok, de lépésről lépésre haladva hamarosan elérhetnek a városig.

Fotó: Serhii Nuzhnenko / Reuters
Fotó: Serhii Nuzhnenko / Reuters

Egy ukrán katonanő, Natalija néz ki a frontvonal melletti állásukból valahol Donyeck megyében. Bár a szomszédos Luhanszk megye nagy részét már elfoglalták, az ukránok egyelőre tartják pozícióikat a másik kelet-ukrajnai régióban.

Fotó: Sergei Chuzavkov / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Fotó: Sergei Chuzavkov / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

„Szent Javelin” – így nevezték el a kijevi lakóépületre felfestett alkotást. Az amerikai Javelin páncéltörő rakétarendszert komoly tisztelet övezi az ukránok körében, az orosz tankok ellen bevetett fegyverből még plüssfigurát is gyártottak gyerekeknek.

Fotó: Christopher Furlong / Getty Images
Fotó: Christopher Furlong / Getty Images

Gyengéd pillanat a szolgálaton kívül: két ukrán katona Sztojanka közelében, Kijev határában. Miközben Oroszország Kelet- és Dél-Ukrajnára összpontosította erőit, egyre több civil tér vissza a kijevi régióba, hogy felmérjék a háború okozta károkat. Az ukrán főváros környékét heteken keresztül tartották megszállva az orosz erők, a kivonulásuk után pedig nemcsak az infrastruktúrát kell helyrehozni, de fel kell dolgozni a településeken történt mészárlások traumáit is.

Kapcsolódó