Ukrán miniszterelnök: Egy új államot akarunk építeni

2022. május 28. – 18:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök adott interjút a BBC-nek, ahol az országát ért kárról és az orosz invázió gazdasági hatásairól beszélt. Becslései szerint a háború mintegy 25 ezer kilométernyi utat, több száz hidat és 12 repülőteret tett tönkre. Ezenkívül a száznál is több oktatási, és körülbelül 500 egészségügyi intézmény mellett 200 gyár is megrongálódott.

A havi költségvetési hiány 5 milliárd dollárra rúg, míg az ország infrastruktúráját és gazdasági életét érintő közvetlen kárt mintegy 600 milliárd dollárra becslik.

A gazdaság nagyjából 35 százaléka jelenleg nem működik,

összegezte a helyzetet Smihal.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök Varsóban, 2022. május 5-én – Fotó: Janek Skarzynski / AFP
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök Varsóban, 2022. május 5-én – Fotó: Janek Skarzynski / AFP

Az ország újjáépítését három részletben képzeli el a miniszterelnök. Elmondása szerint a kormány már több mint 50 milliárd dollárt különített el azonnali újjáépítési projektekre, a következő szakasz pedig az ország áram- és vízellátásának helyreállítása, valamint a hidak és utak megjavítása lesz.

A harmadik fázis magának az országnak a „nagy újjáépítése” lesz, mondta Smihal. Ehhez pedig ukrán hozzájárulásra, nemzetközi segítségre és orosz pénzre lesz szükség: „Meggyőződésünk, hogy az agresszornak meg kell fizetnie a pusztítást, amit okozott”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!