Egy fabatkát sem érnek az oroszokkal kötött megállapodások, állítja az ukrán elnöki tanácsadó

2022. május 28. – 10:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A béketárgyalásokon is részt vevő ukrán elnöki tanácsadó Mihajlo Podoljak szerint semmilyen Oroszországgal kötött megállapodásban nem lehet megbízni, és Moszkva invázióját csak erőszakkal lehet megállítani – írja a Reuters. Podoljak a Telegramon azt írta:

„Egy fabatkát sem érnek az oroszokkal kötött megállapodások. Lehet-e vajon tárgyalni egy olyan országgal, amely megállás nélkül cinikusan és propagandisztikusan hazudik? Oroszország bebizonyította, hogy egy olyan barbár ország, amely veszélyezteti a világ biztonságát. A barbárokat pedig csak erővel lehet megállítani” – tette hozzá.

Oroszország és Ukrajna egymást hibáztatja a béketárgyalások megakadásáért, az utolsó személyes részvételű tárgyalás lassan két hónapja, március 29-én volt. A Kreml szerint Ukrajna nem mutat hajlandóságot a béketárgyalások folytatására, míg Kijev Oroszországot okolja: hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök az egyetlen, akivel hajlandó találkozni, hogy megvitassák a háború befejezésének lehetőségét.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!