Bombatölcsérektől hemzsegő mező, halmozódó sírkövek – a háború 93. napja képekben

2022. május 27. – 20:15

frissítve

Bombatölcsérektől hemzsegő mező, halmozódó sírkövek – a háború 93. napja képekben
Elhervadt növények egy megrongálódott harkivi lakásban május 26-án – Fotó: Ivan Alvarado / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A pénteki jelentések szerint az orosz erők elfoglalták a kelet-ukrajnai frontvonalon lévő Szeverodonyeck kétharmadát, valamint a donyecki területen fekvő Liman városát is. Az oroszok a második legnagyobb ukrán város, Harkiv támadásáról sem tettek még le, a tüzérségük két hét szünet után pénteken ismét lőni kezdte az (egykor) másfél milliós nagyvárost, ahol az élet épphogy csak kezdett visszatérni a normális kerékvágásba. A mostani orosz ágyúzásban kilenc ember meghalt és legalább tizenkilencen megsebesültek, amikor lakónegyedeket ért találat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken azzal vádolta Ukrajnát, hogy szabotálják a tűzszüneti tárgyalásokat. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov arról beszélt, hogy az ukrán vezetés „folyamatosan egymásnak ellentmondó állításokat tesz”, és emiatt nem haladnak a tárgyalások.

Putyin pénteken telefonon beszélt Karl Nehammer osztrák kancellárral, akinek azt mondta, kész tárgyalni Ukrajnával a fogolycseréről, valamint az ukrán gabona exportjáról. Nehammer szerint Putyin úgy próbálta beállítani a világ nagy részén tapasztalható élelmezési bizonytalanságot, mintha az az Oroszország elleni a szankciók következménye lenne. „De háború nélkül ezek az Oroszország elleni szankciók egyáltalán nem léteznének” – állítja Nehammer, hogy ezt válaszolta Putyin okfejtésére.

Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Az 52 éves Natalija Kovalenko nézi a szétlőtt lakását a Luhanszk megyei Popaszna városában.

Fotó: Ivan Alvarado / Reuters
Fotó: Ivan Alvarado / Reuters

Segélycsomagért sorban álló harkiviak egy iskola előtt.

Fotó: Hiroto Sekiguchi / Yomiuri / AFP
Fotó: Hiroto Sekiguchi / Yomiuri / AFP

Aknák és más robbanószerkezetek után kutatnak a Kijev megyei Horenka település közelében május 27-én.

Fotó: Serhii Nuzhnenko / Reuters
Fotó: Serhii Nuzhnenko / Reuters

Egy orosz légicsapás által megrongált ipari épület a Donyeck megyei Bahmut városában május 27-én.

Fotó: Hiroto Sekiguchi / Yomiuri / AFP
Fotó: Hiroto Sekiguchi / Yomiuri / AFP

Orosz katonák holttesteit és maradványait pakolják hűtővagonba Kijevben.

Fotó: Social Media / Reuters
Fotó: Social Media / Reuters

Bombatölcsérektől hemzsegő mező a kelet-ukrajnai Novomihailovka falu közelében. A fotó egy dátum nélküli videóból származik, a közösségi médiában május 25-én jelent meg először ez a kép.

Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Sírkövek egy megrongálódott műhely udvarán a kelet-ukrajnai Popaszna városában.

Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Az oroszbarát csapatok katonái asztaliteniszeznek Popaszna városában május 26-án.

Fotó: Anna Kudriavtseva / Reuters
Fotó: Anna Kudriavtseva / Reuters

Ukrán katonák járőröznek a frontvonal közelében Donyeck térségében május 26-án.

Kapcsolódó