Az osztrák kancellár szerint Putyin kész tárgyalni a fogolycserékről

2022. május 27. – 18:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin kész tárgyalni Ukrajnával a fogolycseréről – állítja Karl Nehammer osztrák kancellár, miután pénteken 45 perces telefonbeszélgetést folytatott az orosz elnökkel. „A beszélgetés nagyon intenzív, nagyon komoly volt” – foglalta össze Nehammer.

„Putyin pozitív jeleket adott arra vonatkozóan, hogy lehetővé tegye az ukrán áruk exportjának megoldását a fekete-tengeri tengeri kikötőkön keresztül. Több millió tonna búzáról és gabonáról van szó, amit ki kellene vinni Ukrajnából.” – mondta a kancellár. Nehammer kifejtette, hogy Putyin megpróbálta a világ nagy részén tapasztalható élelmezési bizonytalanságot a szankciók következményeként beállítani. „De háború nélkül ezek az Oroszország elleni szankciók egyáltalán nem léteznének” – állítja Nehammer, hogy ezt mondta Putyinnak.

A kancellár szerint Putyin biztosítékot adott arra, hogy a fogolycserére irányuló erőfeszítéseket ismét fokozni fogják. Nehammer azt mondta, Putyin arról is biztosította, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt szabad hozzáférést kap a hadifoglyokhoz, azonban azt is követelte, hogy ezt a hozzáférést az ukrajnai orosz hadifoglyoknak is biztosítsák. Ami a gázszállításokat illeti, a kancellár szerint Putyin megígérte, hogy „minden szállítást teljes mértékben teljesíteni fognak”.

„Továbbra is fontos, hogy Vlagyimir Putyint szembesítsük az Ukrajna elleni agresszió következményeivel. A katonai és humanitárius helyzet a Donbasszban és más harci övezetekben drámai. Mindkét fél súlyos veszteségeket szenved el naponta. Humanitárius szinten Ausztria mindent megtesz a háború szörnyű következményeinek enyhítése érdekében, ezért a súlyosan sérült civileket, nőket és gyerekeket is ellátjuk, és orvosi ellátásban részesítjük őket” – mondta Nehammer.

„Az is fontos, hogy megoldást találjunk az ukrán termés exportjának kérdésére, mielőtt az a földeken rohadna meg, és ezzel egyidejűleg éhínséget okozna a világ számos részén. Támogatom António Guterres ENSZ-főtitkár erőfeszítéseit ebben a tekintetben” – tette hozzá az osztrák kancellár.

(Kurier, ORF)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!