Elfogták az Erdélyben eltűnt egyetemi oktatónő meggyilkolásával gyanúsított férfit

2022. május 26. – 22:29

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogták Nagyváradon azt a férfit, akit a szombaton eltűnt, majd szerdán holtan talált M. Beáta meggyilkolásával gyanúsítanak, írja laptársunk, a Transtelex. Igazságügyi források a Transtelexnek elmondták, hogy B. Ferencet a kolozsvári rendőrség Kolozsvárra fogja szállítani, hogy még csütörtök este kihallgassák a helyi ügyészségen.

A 30 éves marosvásárhelyi nő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója volt, szombaton tűnt el Kolozsvárról. Barátját, B. Ferencet gyilkosság gyanújával körözte a román rendőrség.

A 43 éves férfi szintén a Sapientia oktatója volt korábban, 2021-ben azonban felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, mert brutálisan megverte akkori barátnőjét az utcán. De más nők is arról beszéltek, hogy a férfi megverte őket, ezért tavaly a kolozsvári bíróság 90 nap közmunkára ítélte, és kötelezte, hogy vegyen részt pszichológiai tanácsadáson. B. Ferencet a bántalmazást követően a Sapientia menesztette, óráinak egy részét éppen M. Beáta vette át doktoranduszként.

Május 21-én, szombaton dél körül M. Beáta egynapos kirándulásra indult B. Ferenccel az Erdélyi-szigethegységbe. Amikor a nő nem érkezett vissza a megbeszélt időpontban Kolozsvárra találkozni a barátaival, sokan nem azt feltételezték, hogy a pár önfeledten barangol, és elfelejtett válaszolni az aggódó telefonhívásokra, hanem a legrosszabbra gondoltak.

A kolozsvári rendőrség körözést adott ki B. Ferenc autójára, a szürke, AR-51-LAC rendszámú Dacia Loganra – Fotó: Kolozs Megyei Rendőrség
A kolozsvári rendőrség körözést adott ki B. Ferenc autójára, a szürke, AR-51-LAC rendszámú Dacia Loganra – Fotó: Kolozs Megyei Rendőrség

Egy román lap értesülése szerint ugyan pár órával később érkezett egy sms a nő telefonjáról, hogy mégsem tud elmenni este a megbeszélt találkozóra, de elképzelhető, hogy ezt az üzenetet már nem ő írta.

A Transtelexnek az igazságügyi források azt mondták, hogy a nyomozók nyomon követték a férfi autójának útvonalát Kolozsvárról Rekettyó irányába, majd különböző Bihar megyei településekre. Így bukkantak rá a nő holttestére Élesd közelében, és tovább folytatták a kutatásokat Nagyvárad irányába.

Az autót találták meg először, az aradi rendszámú szürke kocsi Nagyvárad Velence nevű városrészében, a CFR vasútállomás közelében parkolt, ahol a férfi egy lakóházban bérelt lakást.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!