Háborús bűnök után nyomoz Ukrajnában a Nemzetközi Büntetőbíróság

2022. május 17. – 18:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) egy 42 nyomozóból, törvényszéki szakértőből és támogató személyzetből álló csapatot küldött Ukrajnába háborús bűnök kivizsgálására, írja az ICC ügyészségi hivatala. A közlemény szerint a megalakulása óta ez a hivatal legnagyobb helyszíni missziója.

Karim Khan ügyész azt nyilatkozta, a nyomozók olyan katonai támadásokról szóló tanúvallomásokat fognak gyűjteni, amelyek bűncselekménynek minősülhetnek, míg a törvényszéki szakértők az ukrán hatóságokkal együttműködve fogják őrizni a már meglévő konkrét bizonyítékokat.

„Most minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy a törvény erejét a gyakorlatban is megmutassuk” – mondta Khan. Az ügyész szerint létfontosságú, hogy az áldozatok családjai azt érezzék, a nemzetközi jog az ő életükben is releváns.

Karim Khan, az ICC ügyésze az ukrajnai Bucsában 2022. április 13-án – Fotó: Volodymyr Petrov / Reuters
Karim Khan, az ICC ügyésze az ukrajnai Bucsában 2022. április 13-án – Fotó: Volodymyr Petrov / Reuters

Az orosz hadsereget többen vádolják háborús bűnök elkövetésével, főleg azóta, hogy visszavonulásuk után fény derült a Kijev környéki mészárlásokra. Május 12-én az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa úgy döntött, hivatalos vizsgálatot indítanak az orosz erők által Ukrajnában elkövetett visszaélések vádjainak kivizsgálására.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!