Rakétatámadás érte Odesszát

2022. május 16. – 09:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy gyerek súlyosan megsérült egy hétfő reggeli orosz rakétatámadás során Odesszában – írta az Unian. (Az orosz állami médiumok ezeket a híreket nem közlik.)

A rakétatámadás pontos körülményeiről egyelőre nem érkezett jelentés.

A békeidőben csaknem egymilliós Odessza a legnagyobb tengeri kikötője Ukrajnának, amely azonban a fekete-tengeri orosz hadiflotta blokádja alatt áll, így használhatatlan, hasonlóan a tenger északkeleti részének összes ukrajnai kikötőjéhez. (A Fekete-tenger melléktengerén, az Azovi-tengeren lévő ukrajnai kikötők pedig orosz ellenőrzés alatt állnak, ezek között van a háború legsúlyosabb csapásait elszenvedő Mariupol is.)

A kikötők blokkolása közvetlen hatással van az élelmiszer világpiaci áraira is, miután a világ egyik legnagyobb búzaexportőreként Ukrajna elesik a lehetőségétől annak, hogy exportálja termékeit. 25 millió tonna ukrán búza hiányzik a világpiacról, ennek exportját Ukrajna most Románián keresztül oldaná meg, az alternatív útvonal kapacitása egyelőre azonban csupán töredéke a kiszállítandó búza mennyiségének, erről itt olvashat bővebben.

Odesszától 180 kilométerre állnak az orosz erők – a városhoz vezető utat elzárja Mikolajiv, amely továbbra is tartja magát az orosz rakétatámadások ellenére – a várost egyrészt a tenger felől, másrészt a Kaszpi-tenger környékéről indított rakétákkal támadják.

Nemcsak Odesszát érik el a szárazföldön távol lévő orosz erők, hanem a még távolabb, a várostól nyugatra 40 kilométerre fekvő Bilgorod-Dnyesztrovszkij hídját is, amelynek rombolásával azt akarják megakadályozni az orosz támadók, hogy Ukrajna Románia felől jusson a NATO-tól érkező fegyverszállítmányokhoz.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!