Zelenszkij: Miben fenyegették az orosz államot ezek a gyerekek és az a lerombolt kollégium? – nézze meg az ukrán elnök beszédét magyarul!

2022. május 3. – 16:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokásos beszédében hétfő este azt mondta, Oroszország naponta tesz olyan dolgokat, amelyek egyszerűen minden józan észt nélkülöznek. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentésével kezdte, miszerint Zelenszkij zsidó, mégsem utasítják el a náci elemeket Ukrajnában, és ehhez hozzátette, hogy Hitler is részben zsidó volt. Zelenszkij azt mondta, nincsenek szavak arra, hogy az orosz külügyminiszter a zsidó népre hárítja a nácik által elkövetett bűncselekmények bűnét.

Az orosz hadsereg újabb odesszai rakétacsapásáról is beszélt, azt mondta, leromboltak egy kollégiumot, megöltek egy 14 éves fiút, egy 17 éves lányt pedig repeszsérülés ért. „Miben fenyegették az orosz államot ezek a gyerekek és az a kollégium?” – tette fel a kérdést. Kitért a luhanszki iskolára is, ami két világháborút túlélt, de az orosz inváziót már nem. Nézze meg a teljes beszédet magyar felirattal itt:

Köszönjük a fordításban nyújtott segítséget az espellnek!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!