A CDU vezetője Ukrajnába látogatott

2022. május 3. – 15:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Friedrich Merz, a legnagyobb német ellenzéki párt vezetője Ukrajnába utazott, írja az AP-re hivatkozva a Guardian. Az AP értesülései szerint Merz irpinyi látogatása után Kijevbe megy, ahol vezető ukrán politikusokkal találkozik. Zelenszkijjel viszont várhatóan nem fog tárgyalni.

Friedrich Merz CDU-elnök az ukrajnai Irpinybe látogat 2022. május 3-án – Fotó: Valentyn Ogirenko / Reuters
Friedrich Merz CDU-elnök az ukrajnai Irpinybe látogat 2022. május 3-án – Fotó: Valentyn Ogirenko / Reuters

Merz látogatása abból a szempontból is különösen érdekes, hogy Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár több európai kormányfővel ellentétben még nem járt Zelenszkijnél. Hétfőn Scholz nyíltan elítélte Ukrajnát amiatt, hogy nem fogadták a német elnököt, mikor Kijevbe ment volna.

Németországot a háború kezdete óta több NATO-tagállamtól is érte bírálat, mondván, sem a fegyverszállítás terén, sem az Oroszország számára fő bevételi forrást jelentő energiahordozók importja ellen nem tesz eleget. A német külpolitika háború előtti pávatáncáról itt, az azóta beállt változásokról pedig itt írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!