Az oroszok szombat éjjel 423 ukrán katonai célpontot semmisítettek meg

2022. április 24. – 14:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vasárnap délelőtti orosz hadijelentésben Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt közölte, hogy szombat éjjel, tehát pár óra leforgása alatt 423 ukrán katonai célpontot semmisítettek meg. Az oroszok szerint a szétlőtt célpontok között egyebek között 26 harcálláspont, 367 erődítmény, valamint négy rakéta- és tüzérségi fegyver- és lőszerraktár volt – a raktárakat már korábban is közölték –, emellett pedig 10 ukrán drónt is lelőttek.

Nagypontosságú földi-föld rakétákkal robbanóanyag-gyártó üzemet romboltak le Pavlograd közelében. A légierő gépei az éjszaka folyamán 26 ukrán katonai létesítményt támadtak, megsemmisítve egy zászlóaljparancsnokságot, valamint mintegy 150 „nacionalistát” és 40 páncélozott járművet.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!