A volt ukrán elnök Juscsenko lánya is fegyvert ragadva harcolt Ukrajnát védve

2022. április 24. – 14:22

Másolás

Vágólapra másolva

„Két hónapja, hogy az orosz hadsereg illegálisan átlépte határainkat. Azóta is kudarcot vallanak Ukrajna lerohanására tett kísérleteikben. A kudarc oka részben az, hogy nem számítottak arra, hogy ilyen heves és hősies ellenállásba ütköznek”

– írja a The Guardianen megjelent véleménycikkében Viktor Juscsenko, aki 2005-10 között volt Ukrajna elnöke, aki hozzáteszi, hogy saját lánya is fegyvert ragadott, és önkéntesként részt vesz az Ukrajnát védő harcokban.

Juscsenko felidézi, hogy a politikai pályafutása során ő is megküzdött Putyinnal, többek között akkor, amikor 2004-ben az orosz elnök ellene kampányolt, miközben Juscsenko az elnöki székre pályázott odahaza. Mint írja, világossá vált, hogy a szélsőséges eszközöktől sem riad vissza Putyin vele szemben, de ez nem riaszthatta el, ráadásul győzelme után rájött, hogy működőképes kapcsolatra kell törekednie a szomszédos ország vezetőjével. „De az a Putyin, akivel akkoriban dolgom volt, már nem létezik. Azóta egy teljesen elszigetelt és brutális despota lett, aki semmilyen ellenállást nem bír elviselni.”

A korábbi ukrán elnök szerint a nemzetközi szolidaritás és támogatás a legnagyobb fegyver Putyin ellen. A háborút viszont csak külső segítséggel nyerhetik meg, ez a háború pedig nem csak az ukrán történelem, hanem a demokrácia védelme szempontjából is sorsdöntő, hiszen a zsarnokság és az imperializmus ellen is küzdenek.

Viktor Juscsenko és Vlagyimir Putyin 2005-ben – Fotó: Mladen Antonov / AFP
Viktor Juscsenko és Vlagyimir Putyin 2005-ben – Fotó: Mladen Antonov / AFP

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!