Videón, ahogy Putyinnak bejelentik Mariupol elfoglalását

2022. április 21. – 14:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kevin Rothrock, a Meduza független orosz újság munkatársa tett ki Twitterre felvételeket, amiken látható, ahogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter beszámol Putyinnak a mariupoli helyzet állásáról.

Sojgu, aki védelmi miniszterként feltehetően oroszlánrészt vállalt a hadműveletek megtervezésében és a stratégiai célok kialakításában, látványosan eltűnt a háború kezdete óta. Mivel a közelmúltig nem nagyon szerepelt nyilvánosan, a háború pedig orosz szempontból nem haladt megfelelően, elkezdődtek a találgatások, miszerint a miniszter szívrohamot kaphatott, meghalt, esetleg mégsem halt meg, csak kegyvesztetté vált. A Kreml szerint csupán rendkívül elfoglalt volt, nem volt ideje médiaszereplésekre.

Sojgu nemrég megkerült, az alábbi felvételen pedig büszkén számol be arról, hogy Mariupol városát teljesen „felszabadították”, leszámítva azt a nagyjából 2000 ukrán katonát, akik az Azovsztal acélgyárban húzták meg magukat.

Putyin, aki ezúttal egy normális méretű asztalhoz ültette beszélgetőpartnerét, azt válaszolja, hogy nem szükséges megostromolni az üzem területét, mert „nem szabad bemennünk azokba a katakombákba”, valószínűleg a gyár alatt fekvő kiterjedt alagútrendszerre utalva. Azt javasolja, zárják el a területet a város többi részétől, úgy, hogy egy „légy se menekülhessen el”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!