Az Európai Bizottság több tagját is megfigyelhették izraeli kémprogrammal

2022. április 11. – 09:41

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság több magas beosztású politikusát, többek között Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztost is megfigyelhették izraeli készítésű kémprogrammal – írja a Reuters.

Reynders kivételével a többi megfigyeltet nem nevezték meg a jelentésben.

A bizottság tagjai akkor fogtak gyanút, amikor az Apple tavaly novemberben több ezer iPhone-felhasználónak küldött ki egy üzenetet, miszerint potenciálisan támadás alatt állhatnak. Egy belső levelezés szerint a bizottság dolgozóinak figyelmét rögtön felhívták arra, hogy megfigyelhetik őket.

A Reuters nincsen birtokában annak az információnak, hogy sikerült-e valójában Reynderset megfigyelni, kinek a megbízásából történhetett, és milyen információkat sikerülhetett megszerezni tőle, illetve maga a szoftver neve sem ismert. A politikus nem reagált a hírre.

Didier Reynders – Fotó: Anadolu Agency / AFP
Didier Reynders – Fotó: Anadolu Agency / AFP

Az Európai Parlament március elején döntött arról, hogy Pegasus-vizsgálóbizottságot állítanak fel, amivel például azt is vizsgálni fogják, hogy sértett-e uniós jogot Magyarország és Lengyelország az izraeli gyártmányú kémszoftver felhasználása alatt, és hogy felhasználták-e a szoftvert politikai célokra, például újságírók vagy politikusok megfigyelésére.

Pont maga Reynders mondta a parlamentben februárban, hogy a Bizottság teljes mértékben elítéli a távközlési rendszerekhez való illegális hozzáférést, vagy az illegális lehallgatások bármely formáját.

A magyarországi Pegasus-megfigyeléseket a Direkt36 csapata tárta fel egy nemzetközi projektben, a hazai célpontokat itt szedték össze időrendben. Ha többet is szeretne olvasni a Pegasus-ügyről, itt találja a cikkeinket a témában.

(Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!