Oroszország bezáratja tizenöt nemzetközi civil szervezet, köztük az Amnesty International és a Human Rights Watch moszkvai irodáit

2022. április 8. – 23:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország bezáratja tizenöt nemzetközi civil szervezet, köztük az Amnesty International és a Human Rights Watch jogvédő szervezetek helyi irodáit. Az orosz igazságügyi minisztérium közleményében azt írta, hogy a regisztrációikat azért vonják vissza, mert „megsértették az Orosz Föderáció jelenlegi törvényeit”, részleteket nem közölt.

Agnès Callamard, az Amnesty International igazgatója azt mondta, hogy a döntés után megkétszerezik erőfeszítéseiket, hogy felfedjék Oroszország „kirívó emberi jogsértéseit belföldön és külföldön.” Szerinte az orosz hatóságok tévednek, ha azt hiszik, hogy a moszkvai irodájuk bezárásával abbahagyják az emberi jogi visszaélések dokumentálását és feltárását.

Többek között az Amnesty International is közzétett új tanúvallomásokat csütörtökön, amelyek szerint az orosz erők civileket végeztek ki a kijevi régió több városában. A Human Rights Watch pedig korábban tíz helyi lakost interjúvolt meg személyesen és telefonon, akik szerint az orosz csapatok nemi erőszakot, gyilkosságokat és további kegyetlenségeket követtek el a Kijevtől északra lévő megszállt településeken, valamint az ostromlott kelet-ukrajnai Harkivban. (Guardian, BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!