Brit elemző: Javul az oroszok logisztikája

2022. március 31. – 09:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megoszlanak a szakértői vélemények arról, hogy mennyire vehető komolyan a néhány nappal ezelőtti orosz bejelentés, miszerint a háború következő szakaszában a kelet-ukrajnai Donbaszra fognak koncentrálni. A brit védelmi minisztérium például csütörtök reggeli jelentésében azt írta, hogy bár korlátozott mértékben valóban voltak csapatvisszavonások Kijev környékén, az oroszok a fővárostól keletre és nyugatra nagyrészt továbbra is tartják a pozícióikat, és a következő napokban súlyos harcokra lehet számítani a területen.

Orosz harckocsi Mariupolnál – Fotó: Maximilian Clarke / SOPA Images / Getty Images
Orosz harckocsi Mariupolnál – Fotó: Maximilian Clarke / SOPA Images / Getty Images

Jack Watling, a RUSI nevű brit think tank katonai elemzője szerint azonban a kijevi front valóban másodlagossá válhatott az oroszoknak, akik, miután a főváros köré vezényelt erőiket folyamatos ukrán támadások érték, jobban védhető pozíciókba húzódnak vissza – ezeket a pozíciókat azonban a tüzérséggel továbbra is tartani fogják.

Watling szerint a háború elején megfigyelt logisztikai problémákat mostanra megoldották az oroszok, akik jelentősen javultak a csapataik koordinálásában és az utánpótlás megszervezésében.

Egy hete Rácz András Oroszország-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem biztonsági kutatója is azt mondta a Telexnek, hogy az oroszok logisztikai problémái részben megoldódtak: „Nagyon sokat lassult a hadműveletek sebessége, mostanra csak napi pár kilométeres, és ez több időt ad a logisztika megszervezésére is. Az oroszok ezt a lassú és módszeres haladást az előnyükre is fordíthatják. Kisebb-nagyobb döccenők nyilván vannak, de nem látszanak náluk az alapvető működést veszélyeztető hiányok, legalábbis egyelőre.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!