134 ezer új sorkatonát toboroznak az oroszok

2022. március 31. – 12:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön aláírt egy olyan rendeletet, amely 134 500 új sorköteles katonával bővíti az orosz hadsereg tavaszi sorozását. „2022. április 1. és július 15. között 134 500 olyan orosz állampolgár behívására kerül sor, akik nem tartoznak a tartalékosok közé, és a szövetségi törvényeknek megfelelően katonai szolgálatra behívhatók” – áll a rendeletben. Putyin egyúttal elrendelte azon katonák, tengerészek, őrmesterek és altisztek felmentését a katonai szolgálat alól, akiknek lejárt a sorkatonai szolgálati ideje.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az új behívásnak semmi köze az orosz-ukrán háborúhoz. Szergej Sojgu orosz védelmi minisztere azt mondta, hogy az új újoncokat nem küldik „forró pontokra”. „A legtöbb katona három-öt hónapig tartó szakmai kiképzésen fog részt venni kiképzőközpontokban. Hadd hangsúlyozzam, hogy az újoncokat nem küldik semmilyen forró pontra” – mondta Sojgu.

A védelmi miniszter korábban bejelentette, hogy a 2022-es tavaszi sorozás kisebb lesz a tavalyinál. 2021-ben 134 650 embert hívtak be katonai szolgálatra a tavaszi behívó során.

(Interfax)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!