Az USA szerint az oroszok hiperszonikus rakétákat lőttek ki

2022. március 29. – 18:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tod Wolters, az amerikai légierő tábornoka kedd délután egy szenátusi meghallgatáson azt mondta, hogy Oroszország többször is hiperszonikus rakétákat lőtt ki ukrajnai katonai célpontokra.

Először az orosz védelmi minisztérium jelezte azt, hogy március 19-én Ivano-Frankivszk környékén hiperszonikus rakétával semmisítettek meg egy földalatti raktárat, és erről egy felvételt is bemutattak.

A Kindzsal rakétával, amelyről itt írtunk részletesen, kapcsolatban később több gyanú is felmerült, ha használták is, nem ott és akkor, amit az oroszok közöltek. Igaz, korábbi amerikai jelentések is említést tettek hiperszonikus rakétákról.

(Skynews)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!