Fontos, a háború alakulását, de talán a világ sorsát is meghatározó kérést intézett Donald Trump Vlagyimir Putyinhoz

2022. március 30. – 05:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A volt elnök egy interjúban azt üzenete az orosz elnöknek, hogy hozza nyilvánosságra a Biden-család kelet-európai zűrös ügyeiről birtokában lévő összes terhelő információt.

Nem az ön hibája, ha szerda hajnalban közvetítésünket átpörgetve értetlenül ráncolja a szemöldökét; Trump ugyanis a 2020-as amerikai elnökválasztási kampányhajrá egyik meghatározó politikai ügyében kérte Putyin segítségét. Ez az ügy nagyjából azt a vádat takarja, hogy Joe Biden alelnökként előnyhöz juttathatott bizonyos ukrán üzletembereket, akikkel a Buriszma nevű ukrán energetikai cég igazgatótanácsában ülő fia kötötte össze, ezért pedig a fián keresztül pénzt is kapott. Trump már 2019-ben, Biden elnökjelöltté választása előtt meg akarta kapargatni az ügyet, és gyakorlatilag megzsarolta Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy indítson vizsgálatot a Buriszma-ügyben. És amikor ez a nyomásgyakorlási kísérlet kiszivárgott, erre hivatkozva indította meg a demokrata többségű amerikai képviselőház a Trump elmozdítását célzó eljárását, az impeachmentet (amit azután a szenátus republikánus többsége lesöpört az asztalról). Hunter Binden egyébként valóban nem viselkedett etikusan, de egy kétpárti bizottság, majd bíróság is tisztázta, hogy a Biden-család nem sértett törvényt.

Trump azonban elnökválasztási vereségével együtt ezt az ügyet sem tudja elengedni; a 2020 után gombamódra szaporodó Trump-párti híroldalak egyikének a „Just the News”-nak (melynek alapítóját, John Solomont egyébként pont a Hunter Bidenről írt cikkeinek torzításai miatt rúgták ki a The Hill washingtoni laptól) adott interjújában azt taglalta, hogy Vlagyimir Putyinnak kéne nyilvánosságra hoznia a Hunter Biden ukrajnai érdekeltsége és egyes orosz oligarchák közti gazdasági kapcsolatok részleteit.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!