Felfüggeszti működését a kormánykritikus orosz újság

2022. március 28. – 14:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miután megkapta a kormánykritikus orosz újság, a Novaja Gazeta a második hivatalos figyelmeztetését az orosz állami kommunikációs felügyelettől, a Roszkomnadzortól, bejelentette, hogy felfüggeszti működését. A hivatal azt kifogásolta, hogy egy civil szervezetet nem bélyegzett meg azzal a lap, hogy külföldi ügynök.

2000 óta a lap hét újságíróját gyilkolták meg, Anna Politkovkszkaját például Putyin elnök születésnapján lőtték agyon. A Novaja Gazeta jelenlegi főszerkesztője az a Dmitrij Muratov, aki tavaly megkapta a Nobel-békedíjat. Muratovnak megüzente Putyin a díja után, hogy a kitüntetés nem védi meg törvénysértés esetén. A Novaja Gazetának interjút adott az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij, de az nem jelent meg.

Az újság hetente háromszor jelent meg nyomtatásban, de az interneten sem lesz elérhető, amíg a háború nem ér véget.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!