A svédek segíteni fognak az ukrán menekülteknek, de nem akarnak a 2015-ös migrációs válsághoz hasonló helyzetet

2022. március 28. – 20:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn találkozott egymással Olaf Scholz német kancellár és Magdalena Andersson svéd miniszterelnök, a találkozót követően pedig a menekültek kérdése is felmerült – nem meglepő módon, hiszen a legfrissebb adatok szerint már 3,8 millióan hagyták el az országot. Andersson az AP összefoglalója szerint Berlinben arról beszélt, hogy természetesen kiveszik majd a részüket a menekültek megsegítéséből, az elmúlt időszakban is ezt tették, de nem akarják, hogy 2015-höz hasonlóan aránytalanul sok menedékkérőnek kelljen segíteniük.

A német kancellár ugyancsak támogatását fejezte ki a menekültek mellett, mint mondta, addig fogják támogatni őket, ameddig szükséges, függetlenül attól, akármeddig is tartson a háború. A német belügyminiszter, Nancy Faeser hétfőn egyébként az EU-s belügyminiszterek találkozója előtt Anderssonhoz hasonlóan arról beszélt, hogy meg kéne oldani a menekültek egyenlő elosztását az Unióban. Szerinte viszont ez nem fix kvóták, hanem szolidaritás alapján kéne tenni, vagyis figyelembe kellene venni az egyes országok népességét, illetve a már ott tartózkodó menekültek számát is.

A találkozón emellett arról is szó esett, hogy az uniós tagállamok elleni esetleges orosz katonai fenyegetés esetén Svédország kész lenne katonailag beavatkozni. Az ország ugyan nem tagja a NATO-nak, de mióta csatlakoztak az EU-hoz, valójában már nem semlegesek. Mint mondta, Svédország eddig nem volt a NATO-hoz hasonló katonai szövetség tagja, jelenleg azonban belpolitikai vita zajlik arról, hogy ez megváltozzon-e – korábban erről még azt mondta, hogy egy NATO_jelentkezés destabilizálná Európát. Scholz az MTI beszámolója szerint az uniós segítségnyújtási cikkről szólva azt hangsúlyozta, hogy nem pusztán üres ígéretről van szó.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!