Mindössze 1099 embert sikerült evakuálni hétfőn a körülzárt ukrajnai városokból

2022. március 28. – 22:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kirilo Timosenko közlése szerint a humanitárius folyosóknak köszönhetően 586-an hagyták el az ostromolt Mariupolt, a Luhanszki régióból pedig 513 embert mentettek ki. Mariupolból autóval menekültek az emberek, az utóbbi esetben pedig buszokkal szállították őket.

Ukrajna az elmúlt hetekben rendszeresen vádolta az oroszokat azzal, hogy a megállapodások ellenére lövik a humanitárius folyosókat, ezzel ellehetetlenítve a civilek mentését. Mariupol polgármestere korábban azt mondta, a 400 ezres város lakosságának több mint fele már el tudott menekülni, de 160 ezren még mindig a városban rekedtek.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!