A Kreml az invázió kezdete óta nyolc magas rangú katonatisztet vesztett el nyugati tisztviselők szerint

2022. március 26. – 12:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Guardian szerint róluk van szó, héttel az ukránok végeztek, egyet pedig kirúgtak az orosz hadsereg kötelékéből.

  • Andrej Mordvics vezérőrnagy,
  • Oleg Mityaev vezérőrnagy,
  • Jakov Rezansztev altábornagy,
  • Vitalij Geraszimov vezérőrnagy,
  • Andrej Suhovetszkij vezérőrnagy,
  • Andrej Kolesznyikov vezérőrnagy,
  • Magomed Tuszajev tábornok
  • és Vlagyiszlav Jerszov tábornok, ő az, aki kényszerűségből leszerelt, már ha stimmelnek a nyugati értesülések.

Az állítólag Ukrajnába küldött, összesen húsz magas rangú katonai parancsnokból egyes hírek szerint már hatan, a mostani infók szerint nyolcan meghaltak, az pedig arra utalhat, hogy több orosz csapat „képtelen önállóan döntéseket hozni, hiányzik a helyzetfelismerés, vagy félnek előrenyomulni, ezért rangidős tisztek lépnek elő, hogy a frontvonalról irányítsanak” – elemezte korábban egy brit katona a helyzetet arra a konklúzióra jutva, hogy nem a tervek szerint halad az offenzíva.

Itt írtunk arról bővebben, hogy mennyi magas rangú katonai vezetőt veszthettek az oroszok, és hogy kikről lehet szó pontosan.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!