Ez történt a háborúban ma délelőtt

2022. március 24. – 13:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rövid összefoglaló, hogy akkor is képben maradjon a háborús eseményekkel kapcsolatban, ha csak éppen csak két perce van tájékozódni:

Brüsszel:

  • Elkezdődött a NATO / EU / G7 tripla csúcstalálkozó, amint az Oroszország elleni szankciók kiterjesztése a fő téma
  • Orbán Viktor is ott van, de a magyar kormány álláspontját Szijjártó Péter osztotta meg: nem támogatjuk az ukrán légtér lezárását
  • Zelenszkij ukrán elnök nem jelentkezett be élőben, egy előre felvett videót küldött, amiben a Nyugat segítségét kérte, és háborús bűnök elkövetésével vádolta az oroszokat
  • Korábban egyébként a találkozóról azt mondta, itt majd elválik, kik Ukrajna igaz barátai, és kik a Nyugat árulói

Ukrajna:

  • Lemondott az ukrán agrárminiszter, Roman Lescsenko. Nem fűzött indoklást a döntéséhez.
  • Bergyanszk kikötőjében megsemmisült egy orosz hadihajó, a kikötőben több másik hajó és épület is kigyulladt. A város az invázió kezdete óta orosz kézen van, stratégiailag nagyon fontos ponton, Mariupol és a Krím között félúton, az Azovi-tenger partján fekszik
  • Az ukránok zsákmányoltak egyet az orosz haditechnika csúcsragadozóiból: egy Kraszua-4-es, radarok, kémrepülők és műholdak megzavarására szolgáló rendszert
  • Mariupolból már 15 ezer civilt deportáltak erőszakkal Oroszországba – állítja a városi tanács

Moszkva:

  • A Kreml szóvivője értékelte a helyzetet: a NATO hisztérikus, és nem érti, mi folyik Ukrajnában
  • Újraindult a tőzsde, amit az első szankciók után zártak be, de nagyon erős korlátozásokkal, shortolni tilos, külföldiek nem kereskedhetnek, mindössze 33 részvényt szabad adni-venni

Budapest:

  • Szerdán több mint ezer menekültet fogadtak a BOK csarnokban kialakított központban, ennek majdnem a fele gyerek volt

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!