Az orosz külügyminisztérium szerint a NATO a katonai műveletek fenntartásában érdekelt

2022. március 24. – 20:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő reagált a brüsszeli NATO-csúcsra. A RIA Novoszty orosz hírügynökség idézi Zaharovát, aki szerint a katonai blokk azért döntött a kijevi vezetés további támogatása mellett, mert érdekelt a katonai műveletek fenntartásában. A szóvivő kiemelte, hogy annak ellenére, hogy a NATO tárgyalásokra szólította fel a feleket, nem próbálta meg rávenni az ukrán vezetést a donbaszi helyzet békés rendezésére.

Emellett a NATO felelősségét is firtatta a háború kirobbanásában: „Jens Stoltenberg NATO-főtitkár büszkén állítja, hogy az elmúlt nyolc évben ukrán katonák tízezreit képezték ki, akik most részt vesznek a háborúban. Fegyverekkel pumpálták őket, és feltüzelték a kijevi rezsimet, hogy katonai akciókat hajtsanak végre a Luhanszki és Donyecki Népköztársaságok ellen: most ennek a döntésnek a borzasztó következményeivel kell szembenézniük.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!