Putyin a török elnökkel egyeztetett arról, mit követel Ukrajnától: adják fel a Krímet és a Donbasszt

2022. március 18. – 04:19

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök délután Vlagyimir Putyin telefonon hívta Recep Tayyip Erdogan török elnököt, írja a BBC. A brit közmédium beszámolója szerint a beszélgetésen Putyin elmondta, milyen követelései vannak Ukrajnával szemben. Ezek két kategóriába tartoznak, az elsőbe pedig olyan, könnyebben teljesíthető követelések tartoznak, miszerint

  • Ukrajna legyen semleges állam, és ne kérje a felvételét a NATO-ba,
  • demilitarizálják az országot, hogy ne jelentsen fenyegetést Oroszországra nézve,
  • adjanak egyfajta védett státuszt az orosz nyelvnek Ukrajnában,
  • és hajtsanak végre egyfajta nácimentesítést.

A követelések második kategóriájában már jobban ütközhetnek egymással az oroszok és az ukránok érdekei:

  • a BBC szerint az orosz fél azt követeli az ukrán kormánytól, adja fel a kelet-ukrajnai szakadár területek, azaz a Donyecki és a Luhanszki „Népköztársaságok” által uralt megyék feletti fennhatóságát,
  • valamint Ukrajna hivatalosan is fogadja el, hogy az oroszok által 2014-ben annektált Krím-félsziget hivatalosan is Oroszországhoz tartozik.

Putyin ezekben a kérdésekben hajlandó lenne akár személyesen is tárgyalni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – aki napok óta hangsúlyozza, hogy készen áll találkozni orosz kollégájával. Az orosz–török elnöki telefonbeszélgetésről bővebben itt olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!