Biden pénteken beszél a kínai elnökkel az orosz invázióról
2022. március 17. – 15:07
Joe Biden amerikai és Hszi Csi-ping kínai elnök pénteken telefonon fog beszélni, a „két ország közötti verseny kezeléséről, valamint Oroszország Ukrajna elleni háborújáról és más, kölcsönös aggodalomra okot adó kérdésekről”, mondta a Fehér Ház szóvivője a CNN-nek.
Kína több szempontból is fontos szereplője az orosz-ukrán konfliktusnak. Az ország hivatalos állásfoglalásaiban eddig óvatosan fogalmazott, látványosan kerülte az invázió kifejezést, és jellemzően Amerikát okolta az események eszkalációjáért. Emellett a nyugati szankcióktól sújtott Oroszországnak biztosíthat mind tőkét, mind esetleges exportpiacot. Kína geopolitikai kötéltáncáról itt írtunk bővebben.
Pár napja a Financial Times írta amerikai tisztségviselőkre hivatkozva, hogy az oroszok kínai katonai segítséget kértek a háborúhoz, ezt viszont Oroszország és Kína is tagadta. Kína azt mondta, mindez „amerikai dezinformáció”, a Kreml meg azt, hogy Oroszország képes lenne átvenni a teljes ellenőrzést az ukrajnai nagyvárosok felett, és elegendő katonai ereje van ahhoz, hogy minden ukrajnai célját teljesítse anélkül, hogy Kína segítségére lenne szüksége.
A híreszteléseket Washington és Kijev kínai nagykövete is határozottan tagadta.