Élőben kapcsoltuk kollégáinkat Lvivből a Facebookon

2022. március 13. – 12:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mizsur András és Bődey János a nyugat-ukrajnai Lvivből tudósítanak éppen, elsősorban a városon keresztül menekülő ukránokról. Vasárnap hajnalban a várostól 50 kilométerre súlyos rakétatalálat ért egy katonai bázist. Minimum 35 halott és 57 sérült van, de feltehetően ennél a valóságban több halálos áldozat lesz a nap végére.

Munk Veronika, a Telex alapító főszerkesztője kérdezte őket délután 16 órakor a Telex Facebook-oldalán.

Korábban több hasonló élő bejelentkezést is közvetítettünk a Telex Instagram-oldalán:

A Telex helyszíni tudósításait pedig itt lehet elérni >>>

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!