Mintha a keleti pályaudvaron lennénk 2015-ben: menekülnek az ukránok hazájukból az ostrom elől

Vasárnap hajnalban érkezett meg Mizsur András, a Telex újságírója és Bődey János, a Telex fotósa az Ukrajna nyugati részén, a lengyel határ közelében található, stratégiai fontosságú, nagyjából hétszázezer lakosú városba, Lvivbe. Kollégáink már hajnalban, a város határában belefutottak egy katonai ellenőrzőpontba, ők ott, a betonakadályok, tankcsapdák, homokzsákok által lezárt úton látták először a háború kézzelfogható jeleit, pedig napok óta a háború elől menekülőkről tudósítottak az ukrán-magyar határról.

Vasárnap este hét órakor Mizsur András élőben is bejelentkezett Lvivből, a Telex Instagram oldalán, ahol Munk Veronika alapító főszerkesztőnkkel beszélgetett nagyjából 20 percet, mielőtt a háborús ország akadozó internetelérése miatt félbeszakadt az adás.

Amíg vonalban tudott lenni, András többek között arról mesélt, hogy városban a háború közelsége egyelőre kevésbé érződik, vasárnap este még lehetett az utcán kávézni, be lehetett ülni vendéglátóhelyekre akár vacsorázni is. Amikor boltban jártak, tudtak például banánt, csokit, péksütemény is venni, igaz, láttak üres polcokat is, leginkább alapvető élelmiszerekből (olajból, cukorból) mutatkozott hiány.

Bár nem sokkal az élő bejelentkezés előtt Lvivben is megszólaltak a légvédelmi szirénák, kollégáink rakétázásról egyelőre nem tudnak, nem hallottak fegyvertopogást sem – ezek Kijevben napok óta folyamatosak.

A szállásukon szinte csak olyanokkal találkoztak, akik a háború elől menekülnek és nyugat felé készülnek elhagyni Ukrajnát.

„Mintha a budapesti keleti pályaudvaron lennénk 2015-ben”

– ez volt a benyomásuk, mikor napközben a lvivi főpályaudvaron jártak, ahol több ezer ember torlódott össze, a lépcsők, aluljárók annyira tömve voltak emberekkel, hogy a vasúti peronokhoz is alig lehetett odaférni. Ott azt tapasztalták, hogy a legtöbben Lengyelország felé közlekedő vonatra vártak, a hatóságok (rendőrök, katonák) nem nagyon voltak jelen. Az általánosnak tűnő információhiányban több lényeges dolog sem volt világos. Nem tudták az emberek például, hogy felszállhatnak-e jegy nélkül bizonyos vonatokra, és egymásnak ellentmondó információk terjedtek arról, hogy a nyugat felé induló szerelvényekre felengednek-e férfiakat is, vagy csak nők és gyerekek utazhatnak azokon.

Nem csak ukránokkal, hanem kínaikkal, svédekkel, marokkóiakkal, nigériaiakkal is találkoztak kollégáink a menekülni készülők között. Leginkább egyetemistákkal tudtak beszélni, ők voltak ugyanis azok, akik tudtak angolul, de a menekülők között a csecsemőktől idős emberekig mindenféle korosztály tagjait lehetett látni.

A teljes beszélgetést itt lehet visszanézni, és érdemes bekövetni a Telex Instagram-oldalát, ugyanis holnap ismét élőben kapcsoljuk a Telex egyik ukrajnai tudósítóját. Ha a háborús helyzetben az ukrajnai internetelérés lehetővé teszi, akkor a Kijevben dolgozó Nyilas Gergellyel fog Munk Veronika ismét beszélgetni. Jelenleg hat riporterrel dolgozik a Telex Ukrajnában: négyen Kijevben, ketten Lvivben számolnak be a történelmi eseményekről.

Szombaton is volt élő bejelentkezésünk Ukrajnából, akkor a Kijevben dolgozó kollégánk, Nyilas Gergely mesélt arról, hogy hogyan jutottak el Huszti István fotósunkkal együtt Kijevbe, és mik az eddigi tapasztalataik.