Volnovaha lényegében teljesen megsemmisült

2022. március 12. – 18:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ostromlott Mariupol kikötőjétől 70 kilométernyire északra található Volnovaha városának infrastruktúrája lényegében teljesen megsemmisült, a lakosai pedig elmenekültek az orosz invázió kezdete óta, mondta az ukrán Donyecki régiót – tehát nem a szakadár Donyecki Népköztársaságot – vezető Pavlo Kirilenko az egyik ukrán tévének. Azonban azt mondta, hogy ennek ellenére is folytatódnak a közelben a harcok, meg akarják akadályozni, hogy az oroszok teljesen bekeríthessék a stratégiailag fontos területet.

A Kyiv Independent lap munkatársa, Ilja Ponomarenko a Twitterén emlékezett meg szülővárosáról, amit egy gyorsan fejlődő, száz százalékban oroszajkú, de már nem létező településnek nevezett.

Az orosz védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy az Oroszország által támogatott szakadárok elfoglalták Volnovahát, aminek környékén komoly harcok voltak az orosz invázió kezdete óta. (BBC, Guardian)

Fotó: Alexander ERMOCHENKO / Reuters
Fotó: Alexander ERMOCHENKO / Reuters

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!