Kovács Zoltán szerint eddig 360 ezren érkeztek Ukrajnából

2022. március 12. – 18:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

"Sajnálattal, de ki kell mondani", hogy a méreteit, az ellátott emberek számát, a jellegét és összetettségét tekintve a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb humanitárius segélynyújtó akció zajlik jelenleg Magyarországon" – mondta Kovács Zoltán a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton az MTI híre szerint.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Közlése szerint az elmúlt több mint két hétben közvetlenül a magyar-ukrán határszakaszon közel 180 ezren érkeztek Magyarországra, teljes számuk azonban a Romániából érkezőkkel együtt már a 360 ezret is meghaladja. "Ez közelíti azt a nagyságrendet, amelyet 2015-ben a déli határszakaszon, a migrációs válság során tapasztaltunk". Az államtitkár arról beszélt, a 1357-es segélyvonalon segítségével közel 700 millió forint felajánlás gyűlt össze, amiből 450 millió forint már el is ért a segítségpontokra.

A Sky News az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adataira hivatkozva nemrég azt írta, Magyarországra péntekig 230 000-en érkeztek Ukrajnából.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!