Az ukránok szerint véglegesen átvennék az orosz megszálló erők Európa legnagyobb atomerőművét

2022. március 12. – 23:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrán tisztviselők arról tájékoztatták a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, hogy Oroszország a zaporizzsjai atomerőmű ellenőrzésének „teljes és állandó” átvételét tervezi, bár ezt az állítást Oroszország tagadja.

Az orosz erők a múlt héten átvették az irányítást Európa legnagyobb atomerőműve felett. Ezt megelőzően tűzharcok is dúltak a létesítménynél, az orosz csapatok lőtték az erőmű melletti épületeket, aminek következtében egy oktatási épület és egy labor ki is gyulladt a hatos reaktor közelében, de a nukleáris biztonság szerencsére nem került veszélybe, nem mértek megemelkedett sugárzást az erőműnél.

Ez múlt pénteken történt, azóta mintegy 400 orosz katona tartózkodik folyamatosan az erőmű területén, és mint Petro Kotin, az ukrán állami Energoatom vezetője közölte, a létesítmény gyakorlatilag az ő irányításuk alatt áll. Korábbi hír, hogy az oroszok együttműködnek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel a szintén elfoglalt Csernobilban, és igyekeznek helyreállítani a harcok során megszakadt áramellátást.

(The Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!