A britek szerint Oroszország arra kényszerülhet, hogy alternatív módokon támogassa meg reguláris erőit

2022. március 12. – 18:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

A brit védelmi minisztérium a Twitterén kirakott értékelésében arról írt, hogy Oroszországnak a veszteségei mellett egyre inkább alternatív módokhoz kell nyúlnia, hogy megerősítse a reguláris erőit Ukrajnában. Azt írták, hogy Vlagyimir Putyin nyilvánosan üdvözölte, hogy „16 ezer, többségében közel-keleti önkéntes” támogathatja meg az invázióját Ukrajnában. A minisztérium hozzáteszi, hogy szíriai zsoldosokat 2020 óta alkalmaznak az oroszokhoz köthető erők mellett Líbiában.

A minisztérium szerint nem sokkal korábban arról érkeztek információk, hogy Moszkva tapasztalt orosz zsoldosok bevetését is tervezhette Ukrajnában. Ehhez azt tették hozzá, hogy a héten az orosz védelmi minisztérium elismerte, hogy vannak orosz sorkatonák Ukrajnában. Nem sokkal korábban Putyin még azt mondta, hogy csak és kizárólag hivatásos katonák vesznek részt az ukrajnai hadműveletben.

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!