Tovább súlyosbodhat a csiphiány az ukrajnai háború miatt

2022. március 11. – 16:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Leállította működését Ukrajna két vezető neonellátója, írja a Reuters. A neon kulcsfontosságú részét képezi a csipgyártásnak, az érintett üzemek pedig a globális ellátás felét szolgáltatták. Emiatt valószínű, hogy megugrik a félvezetők ára, és hiány lesz belőle, amely tovább súlyosbíthatja a világszintű csiphiányt.

A félvezetőhöz szükséges neon – ami pedig ahhoz a lézertechnológiához szükséges, amellyel a csipeket állítják elő – 45-55%-át két ukrán cég, az Ingas és a Cryoin forgalmazza, de most mindkét cég kénytelen volt a háború miatt leállítani a munkát.

A Cryoin már jelezte is, hogy nem fogja tudni teljesíteni a márciusi megrendeléseket, amíg tartanak az összecsapások, és mindössze három hónapig tudnak lezárva működni. Ha a harcok közben kulcsfontosságú eszközök sérülnek meg, akkor az újraindulás is csak sokkal lassabban kezdődhet el.

Hogy a csiphiány mekkora hatással van mindenre, jól jelzi, hogy nyáron három hétre kénytelen volt leállni a kecskeméti Mercedes-gyár. A globális csiphiánnyal kapcsolatos cikkünket itt lehet olvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!