Dmitro Kuleba nem vár sokat a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel való találkozótól

2022. március 9. – 14:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter nem fűz nagy reményeket a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel való csütörtöki, törökországi találkozójához. Kuleba a Facebook-oldalán azt írta: az ukrán fél keményen dolgozik azon, hogy a tárgyalások „a lehető leghatékonyabbak” legyenek. „De megmondom őszintén, hogy nincsenek nagy elvárásaim, de mindenképpen megpróbáljuk kihozni belőle a maximumot” – folytatta.

Kuleba szerint Ukrajna prioritásai a tűzszünet, a területeik felszabadítása, valamint minden humanitárius kérdés megoldása. „Ez egy humanitárius katasztrófa, amelyet az orosz hadsereg okozott” – tette hozzá. „Hogy a végén mit fogunk kapni, az egy másik kérdés. Ez elsősorban attól függ, hogy Lavrov úr milyen utasításokkal és irányelvekkel érkezik a tárgyalásra Remélem, hogy jóhiszeműen közelíti meg ezeket a tárgyalásokat, valóban azzal a szándékkal, hogy megoldást találjon ennek az Oroszország által kirobbantott háborúnak a befejezésére” – írta.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!