Mi történik most Mariupolban?

2022. március 07. – 16:05

Másolás

Vágólapra másolva

A délkelet-ukrajnai Mariupol az egyik leghevesebb orosz támadások célpontja lett az utóbbi napokban. A kikötővárost már egy hete folyamatosan ágyúzzák az orosz csapatok, Vadim Bojcsenko polgármester szerint nincs se áram-, se víz-, se hőellátásuk. A Mariupolban uralkodó állapotokról itt írtunk bővebben.

Mindezek ellenére a város még ukrán kézen van, és nem is tervezik feladni azt. A körülmények miatt azonban, amiket Bojcsenko humanitárius katasztrófának nevezett, a civil lakosság evakuációja mellett döntöttek. Ez hiúsult meg aztán szombaton, amikor ukrán források szerint az orosz csapatok megszegték a tűzszünetet, és elkezdték a humanitárius folyosó útvonalát bombázni.

Az evakuálás nehézségeiről beszélt a Nemzetközi Vöröskereszt vezetője, amikor azt állította, hogy a szervezet néhány tagjának egy olyan menekülési útvonalat javasoltak, amiről kiderült, hogy alá van aknázva.

A legfrissebb fejlemények szerint megrongálódhatott egy gázvezeték is a régióban, ami miatt 750 000 ember maradhatott fűtés nélkül.

A többségben orosz ajkú, de jelentős görög kisebbséggel rendelkező 445 ezres Mariupol stratégiailag rendkívül fontos a szakadár területekhez közeli fekvése és Azovi-tengeri kikötője miatt. Az orosz hadsereg az invázió kezdete óta próbálja megszerezni a várost, és ha sikerülne elfoglalniuk, azzal lényegében folyamatos szárazföldi folyosót nyitnának a Krím félszigetről támadó orosz csapatok és a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok között.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!