Az USA 500 további katonát küld Lengyelországba, Romániába, Németországba és Görögországba

2022. március 7. – 22:43

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen, tehát nem országonként. Görögországba 150 katonát vezényelnek, akik a szintén az országba vezényelt KC-135 légi utántöltő repülőgép működését biztosítják majd. 40 katonából álló légi támogató műveleti központot telepítenek Lengyelországba és Romániába, Németországba pedig 300 katonát küldenek, akik moduláris lőszerfelszerelési századot és egy támogató karbantartó századot alkotnak.

John Kirby Pentagon-szóvivő szerint kifejezetten védekező erőkről van szó, akik a korábban már bejelentett 7000 katona mellé csatlakoznak.

Az ukrán helyzetről beszélve Kirby elmondta, hogy úgy látják, egyértelműen Mariupol elfoglalása az oroszok egyik fő célja jelenleg, és nem látják, hogy az orosz erők átvennék az ellenőrzést a főváros Kijev fölött. Harkiv városán kívül „heves harcok folynak”, és „még mindig próbálják bekeríteni” az északi Csernyihiv városát – tette hozzá Kirby.

A Kijevhez közeli hatalmas konvojra térve elmondta, hogy információik szerint az még mindig elakadt, és nem tudnak róla, hogy a hétvégén bármennyit haladtak volna. Megerősítette, hogy a konvoj elsődleges célja az utánpótlás célba juttatása.

(CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!