Az oroszok felrobbantották a harkivi fizikai intézetet, ahol egy kísérleti atomreaktor is volt, de nem történt szivárgás

2022. március 7. – 19:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz hadsereg támadásában felrobbant egy kísérleti atomreaktor, egy neutrongenerátor Ukrajna második legnagyobb városában, Harkivban, jelentette a Bloomberg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfői előadásán elhangzottak alapján.

A NAÜ-t vezető Rafael Mariano Grossi elmondta, hogy a Harkivi Fizikai és Technológiai Intézet neutrongenerátora megsemmisült az orosz támadás során, de viszonylag kevés radioaktív anyag volt a helyszínen, és nem észleltek megemelkedett sugárzási szintet a robbanás után.

A Physics Today cikke szerint a neutrongenerátor teljesen összeszerelt, de nem teljesen működőképes állapotban volt, „a létesítmény egy gyorsítóval hajtott szubkritikus egység, és nem kritikus atomreaktor”. Matthew Bunn, a Harvard proliferációkutatója szerint a rendszer nem képes láncreakciót fenntartani a gyorsítóból származó neutronok nélkül, és gyakorlatilag nulla hasadási terméket termel. Ezenkívül a helyszínen nincs magasan dúsított urán. „A veszélyt a golyók és a bombák jelentik, nem pedig a létesítményből származó sugárzás” – mondta Grossi.

Rafael Mariano Grossi – Fotó: Joe Klamar / AFP
Rafael Mariano Grossi – Fotó: Joe Klamar / AFP

„Nem mehet ez így tovább” – mondta Grossi, megjegyezve, hogy a létesítményt a Chicago mellett található amerikai Argonne Nemzeti Laboratóriummal együttműködve építették. Az ukrán tisztviselők szerint a lerombolt laboratóriumot kutatásra használták, valamint orvosi izotópok biztosítására az egészségügyi dolgozók számára. Harkiv és az Egyesült Államok kapcsolata az Obama-kormányzat alatt erősödött meg, amely segített eltávolítani 16 kilogramm (35,3 font) magasan dúsított uránt a telephelyről.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség – az orosz propagandába beállva – hétfő hajnalban még azt közölte minisztériumi forrásokra hivatkozva, hogy az ukránok maguk készülnek felrobbantani az létesítményt.

Az Ukrajna ellen indított orosz háború kezdete óta az orosz hadsereg meglehetősen sok atomenergetikai helyszín közelében felbukkant, elfoglalták a csernobili atomerőművet, átvették az irányítást Európa legnagyobb atomerőműve, a zaporizzsjai atomerőmű fölött, és az orosz támadásokban két radioaktívhulladék-tárolót is, de szivárgás nem történt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!