Egyéves hír terjed arról, hogy Ukrajna minden tisztségtől megfosztja a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarokat

2022. március 6. – 10:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz-ukrán háború 11. napján nagyon elkezdett terjedni Facebookon egy 2021-es cikkünk, amely arról szól, hogy Ukrajna minden tisztségtől megfosztja a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarokat. A terjedésnek a konfliktus jelentette bizonytalan helyzet, illetve az is segít, hogy a cikk szinte napra pontosan egy éve, 2021. március 5-én készült, így a figyelmetlenebb olvasóinknak úgy tűnhet, friss tartalommal találkozik.

Az egy évvel ezelőtti rendelet arról szól, hogy az ukrán nemzetbiztonság listázni fogja a kárpátaljai magyar állampolgárokat is, akik a jövőben sem állami hivatalt, sem önkormányzati tisztséget nem tölthetnének be, pártok tagjai és fontos állami vállalatok vezetői sem lehetnének, így az intézkedés az eddigieknél is durvábban diszkriminálhatja a kárpátaljai magyarságot.

A rendelet alapján beadott decemberi törvény végül fel lett puhítva, ebben már csak az szerepelt, hogy a különféle állami tisztségeket betöltő személyeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy van-e más állampolgárságuk az ukránon kívül, és ez az információ került be egy adatbázisba.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!