Kirúgta orosz pilótáját, Nyikita Mazepint az amerikai F1-csapat, az orosz főszponzor is repül

2022. március 5. – 10:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat reggeli közleményében megerősítette a Forma–1-ben szereplő amerikai csapat, a Haas, hogy felbontották a csapat orosz pilótájának, Nyikita Mazepinnek a szerződését, és vele együtt az orosz főszponzor, az Uralkali is távozik az istállótól. A közlemény szerint a világ többi részével együtt a Haast is sokkolta és elszomorította, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. A döntésre reagálva Mazepin csalódottságának adott hangot a közleményében, amelyben arról ír, nem vették figyelembe, hogy ő minden feltételt betartva folytatni szerette volna a szereplést.

Az amerikai csapat egy héttel ezelőtt, az F1 barcelonai nem hivatalos teszthetének utolsó napja előtt, az orosz invázió kezdetekor eltávolított minden, az orosz szponzor Uralkalira utaló színt és feliratot a versenyautójáról, kamionjairól is egyéb felszereléseiről. Akkor azt közölték, később hoznak döntést a pilóta és a szponzor ügyében.

Mazepin az orosz színektől és szponzortól megfosztott Haas F1-kocsiban – Fotó: Jose Breton / NurPhoto / AFP
Mazepin az orosz színektől és szponzortól megfosztott Haas F1-kocsiban – Fotó: Jose Breton / NurPhoto / AFP

A pilóta Nyikita Mazepin apja az Uralkali tulajdonosa. A döntés hátterében a nyugati szankciók, a nemzetközi nyomás és a motorsportban hozott tiltások együttesen állnak – Mazepin ugyan versenyezhetett volna semleges zászló alatt, de például a Brit Nagydíjon nem indulhatott volna, az angliai autóversenyekről ugyanis kitiltották az orosz szereplőket. Az F1-es szankciók értelmében előbb az idei Orosz Nagydíjat törölték, majd a komplett szerződést felbontották a szervezőkkel, így egy ideig biztos nem lesz orosz F1-futam.

A Haas azt közölte, jövő hét elején nevezik meg az orosz pilóta utódját.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!