Zelenszkij: Túléltük az éjszakát, ami megállította volna a történelem menetét

2022. március 4. – 11:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha a zaporizzsjai atomerőmű felrobbant volna az éjjel, akkor az a csernobili katasztrófának hatszorosa lett volna, mondta Volodomir Zelenszkij a legfrissebb tévébeszédében, amit úgy kezdett: „Túléltük az éjszakát, ami megállította volna a történelem menetét – Ukrajna történelméét, Európa történelméét.”

Zelenszkij szerint az oroszok tudták, mit tesznek, a támadást terrorcselekménynek minősítette. Nem értette, hogyan lehetséges ez azok után, hogy oroszok és ukránok együtt szenvedtek az 1986-os csernobili katasztrófa következményeitől? Az orosz néphez szólva azt mondta, menjenek ki az utcákra, és mondják el a kormányuknak, hogy élni akarnak.

Fotó: Ukrán Elnöki Hivatal / AFP
Fotó: Ukrán Elnöki Hivatal / AFP

A NATO-országoktól azt kérte, hogy hozzanak létre repüléstilalmi övezetet a térségben, és további szankciókat követelt a „nukleáris terrorista állam” ellen.

(A repüléstilalmi övezet bevezetését Oroszország akár már a NATO közvetlen beavatkozásaként is értékelhetné, ezért a nyugati hatalmak óvatosan közelítenek a kérdéshez.)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!