Az orosz híradóban bemutatták, hatalmas károkat szenvedett a világ legnagyobb repülője, az An-225 Mrija

2022. március 4. – 11:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Először készült hiteles felvétel arról, milyen állapotban van a világ legnagyobb repülőgépe, az Ukrajnában, a Kijevhez közeli Hosztomeli, más néven Antonov repülőtéren állomásozó An-225 Mrija. A háború legelején a repülőtér ellen indított támadás után felmerült, hogy a gép megsemmisült, majd egy műholdkép alapján mégis volt némi remény arra, hogy megmenekülhetett, most viszont az orosz állami tévé által készített felvételeken világosan látszik, a gép súlyos károkat szenvedett.

A reptéren forgató orosz stáb videóján jól látszik, hogy az An-225 pilótafülkéje és a törzsének első része is teljesen kiégett, az orr-rész leszakadt a törzsről, és hátrébb is „strukturális, nem javítható sérüléseket szenvedett” – írja az Airportal. A képeken az is látszik, hogy a gép jobb szárnya a földre rogyott. A géptest hátsó része ugyan részben egyben van a képek alapján, de innen óriási munka lenne újjáépíteni a repülőt – még úgy is, hogy az ukránok korábban jelezték, az akár 3 milliárd dolláros költség ellenére is szeretnék megmenteni vagy újjáépíteni a repülőt.

Szinte teljesen megsemmisült az An-225 eleje – Forrás: Twitter
Szinte teljesen megsemmisült az An-225 eleje – Forrás: Twitter

Az orosz stáb teljes bejelentkezése itt tekinthető meg. Ebben az orosz riporter azt állítja, hogy a gép nem az orosz támadásban semmisült meg, hanem az ukrán tüzérség miatt. Azt valóban nem tudni, hogy pontosan mi okozta a repülőgép végét, de érdemes tudni, hogy az orosz állami propaganda erősen torzítva számol be az Ukrajnában történtekről.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!